Veronica Roth
Ciceró 2014
450 oldal
(Allegiant)
***
Logos fordításában
ISBN: 9789635398768
Moly: 77 %
Goodreads: 3,65
"Darabjaira hullott a csoportokra épülő társadalom, amelyben Tris Prior hitt korábban: erőszakos cselekmények és hatalmi harcok vezettek a széteséséhez, a túlélők veszteségek és árulások sebeit hordozzák. Tris ezért aztán él a felkínált lehetőséggel, hogy feltérképezze a város általa ismert határain túli világot. Hátha ott, a kerítésen túl megadatik neki és Tobiasnak, hogy elkezdjék egyszerű, közös életüket, amelyet nem terhelnek szövevényes hazugságok, érdek-összefonódások és fájdalmas emlékek.
Az új világ azonban félelmetesebbnek bizonyul, mint amelyet Tris maga mögött hagyott. A korábbi felismerések értelmüket veszítik, veszélyes új igazságok formálják át az embereket, akiket szeretett. Trisnek ismét meg kell vívnia a maga csatáját, hogy megérthesse a bonyolult emberi természetet és önmagát: képtelennél képtelenebb döntéseket kell hoznia a bátorság, a hűség, az áldozatkészség és a szeretet próbatételei során."
Veronica Roth az egyik író, aki szerintem kiemelkedő tehetséggel rendelkezik az olvasók megdöbbentéséhez. Ebben a műfajban Suzanne Collinsszal (Éhezők viadala írójával) döntetlen meccset játszottak volna. Ők a két kedvenc írónőm (persze csak Jennifer L. Armentrout (Luxen-sorozat) után).
A címek nagyon találóak, megadják a kíváncsiság okozta hangulatot, van benne egy sejtés, hogy miről szólhat, de nem árul el sokat. A hűséges volt a legmeglepőbb, legfordulatosabb könyv (a sorozatok között), amit eddig olvastam. Bevallom, egyik könyv se hozta ki belőlem azt az érzést, amit Veronica befejező kötete igen. Az utolsó 50 oldalt nem bírta 3 óra alatt se elolvasni, elfolytak a betűk, elmosódtak, minden szó rátett egy lapáttal az érzésre. Én általában nagyon beleélem magam a könyvekbe, ezért amikor Tobias szemszögéből kellett olvasnom, nem bírtam ki sírás nélkül.
Ezt a trilógiát kölcsönbe kaptam az egyik leghűségesebb barátomtól, neki köszönhetem az élményt, amit kaptam.
Szerintem elég terjedelmes sorozat; nem tűnik hosszúnak, de vékony lapjai vannak, és valójában egy rész kitesz 400 oldalt is.
A szereplők felnőttek a sorozat időtartama alatt, Tris megedződött, igazi bátor lett, semmi nem okozott neki újabban meglepetést. A szerény, barátságos, Önfeláldozó Beatriceből előbújt az igazi énje, a lázadó, a hűséges, a vezető alkatú Tris.
Tobias (Négyes) is egyre többet engedett láttatni magából, mindenbe 100%-osan beleadta magát, főleg a mentőakciókba, támadásokba; ahova Tris ment, oda ment ő is. A félelmei (előreláthatóan) megváltoztak, a számuk ugyan nem, de az, hogy kivel, mivel, ki, mi miatt van az a rettegést kiváltó érzés, sokat változott. Nagyon sokat. A végén nem tudtam úgy nézni rá, mint vezetőre, támadóra vagy ellenségre akár. Nem, ő lett az egyik kedvencem, az utolsó könyvben az ő szemszögéből olvashatunk, ami néha ijesztő, meglepő, érzékeny. Örültem, hogy megismertem ezt az oldalát is.
A beavatott és a Lázadó után egy kicsit kiábrándító volt elolvasni a folytatást. Nekem nem tetszett a világnézet-váltás, imádtam az első kötetek alapját, a csoportokat, a támadást, a lázadást, de amikor a kerítésen túl kerül a középpontba, az már nagyon elvonatkoztatott a történettől. Olyan érzésem volt, mintha a szereplők egy feketelyukba kerültek volna, ami az egyik dimenzióból átrepítette őket egy másikba. Lehet, hogy pont ez volt a cél, de nekem ez a fordulat nem jött be. Átkerültek egy másik világba, oda ahol csak egymásra támaszkodhattak, nem tudhatták, hogy ki hazudik, mikor és minek az érdekében. Az se derült ki rögtön, hogy mi a valódi szándéka a hazudozónak.
Hiányzik a történetből Lynn hiperaktivitása, Will viccelődése, Marlene gondoskodása, Zeke fiatalos lelkesedése, Al magabiztossága, Christina meggyőző énje, Shauna kirobbanó életereje, Jeanine tervei és Peter folyamatos győzni- és vezetni akarása. Viszont, hogy pozitív gondolatokat is átadjak: imádtam Uriaht, nagyon megijedtem, hogy túléli-e a támadást, meglepő, ijesztő és kérdésekkel teli fordulat volt két szereplő visszatérése - feldobta az érdeklődésem a folytatás után. És nehogy kihagyjam Edith Priort és az ő szerepét a történetben. Olyan fordulatot hozott az ő megjelenése, amire tényleg nem számítottam, igazából az ő karaktere indította el a lavinát.
Sokszor elgondolkodom, hogy tényleg vannak-e olyan elvetemültek, akik azzal kísérleteznek, hogy kinek és miért jut eszébe emberekkel kísérletezni, a természettel, az érzésekkel, a tulajdonságokkal, a személyiséggel vagy ezeknek hiányával. Engem taszít a gondolat, hogy akár kísérletpatkány legyek, akár ne adjisten kísérletező. Az első két kötet világnézete viszont vonzott. Szívesen lennék tagja egy csoportnak, ami csak egy szakirányba van terelve. Most kicsit ellenmondásosnak tűnhetek, de ha jobban értelmezzük, csak azt akarom mondani, hogy élnék csoportokban, de nem úgy, hogy közben tudom, csak egy kísérlet alanya vagyok.
Végül is, a jelen világban is szét vagyunk osztva, de mégis más, amikor ki van jelölve 5 terület, hogy hol dolgozhatsz, és más, ha nincs megszabva a munkakörök száma.
Végül is, a jelen világban is szét vagyunk osztva, de mégis más, amikor ki van jelölve 5 terület, hogy hol dolgozhatsz, és más, ha nincs megszabva a munkakörök száma.
Van, hogy odaállok a szekrényem elé, és megnézem, milyen színű a legtöbb ruhám. Egyértelműen a fekete nyert, sok a szürke és a fehér, de barnából is sok akad. Az utóbbi nem tartozik kifejezetten egy csoporthoz sem, ezért azt nem nézem. Ezek alapján egyértelműen Bátor lennék, Őszinte és Önfeláldozó. Na de ott az a pont, hogy ha csinálnának rajtam egy vizsgát, akkor viszont tuti, hogy Művelt lennék.
Köszi, hogy benéztél!